A PEST megyei foglalkoztatás bővítésének lehetséges alternatíváiról tartott sajtótájékoztatót az Erőforrás Szociális Szövetkezet Budapesten, a Rozmaring Kertvendéglőben, 2015. július 2-án.
A meghívottak között szerepeltek többek között Pest megye településeinek képviselői és vállalkozói, akik nagy érdeklődéssel fogták a Szövetkezet által nyújtott lehetőségeket. Pataki Zoltán, igazgatósági tag nyitotta meg az előadássorozatot, melynek keretén belül tájékoztatást adott az Erőforrás Szociális Szövetkezet küldetéséről és feladatairól. Az Erőforrás Szociális Szövetkezet missziója kétirányú. Egyrészt a hátrányos helyzetben lévő területek vállalkozásainak munkáját segíti egy egyedi tanácsadói csomag összeállításával. A csomag integrálásával a vállalkozások képessé válhatnak új munkahelyek teremtésére. A Szövetkezet célja továbbá a személyek, szervezetek és a vállalkozói, munkaadói kultúra fejlesztése is. „Felkészítjük a munkaadókat a hátrányos helyzetű munkavállalók fogadására. Szakirányú diplomával rendelkező munkatársaink segítségével tanácsadást biztosítunk a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak menedzsment és üzletvitel, marketing, kontrolling, számviteli és adózási területeken valamint a HR és munkajog területén.” – nyilatkozta Pataki Zoltán, elnök.
A Szociális szövetkezet missziójának másik irányát szintén Pataki Zoltán ismertette:”Kollégáimmal azon dolgozunk, hogy a hátrányos helyzetű területen élők munkavállalása, munkába állásuk gördülékeny legyen. Lehetőséget nyújtunk a munkakeresőknek abban, hogy képességeiket kamatoztathassák és mihamarabb munkába állhassanak.”
A Szövetkezet programja során olyan speciális tudással kívánja felvértezni a munkakeresőket, ami által versenyképesekké válnak a munkaerő piacon, így munkakeresésük gördülékenyebbé válik majd. Hoffmann Gábor, munkajogi tanácsadó, szakmai munkatárs a sajtótájékoztatón részletesen ismertette a szociális szövetkezeti foglalkoztatás jellemzőit, az atipikus foglalkoztatási formák előnyeit és az ezekben rejlő lehetőségeket.
A „Mobil Inkubátorház”, az Erőforrás Szociális Szövetkezet egy kiemelt projektje. Az Európai Unió által díjazott, uniós projekt keretein belül a szövetkezet pályakezdő tanácsadói személyesen érik el a konvergencia régióban lévő munkavállalókat, akikhez nem jutnak el a lehetőségek, vagy maguk nem keresik azokat és egy afféle inkubátorházként megélhetőségi lehetőségeket kínálnak nekik azáltal, hogy párhuzamosan a vállalkozók, vállalatok, önkormányzatok felkeresése útján, velük együttműködve munkahelyet teremtenek.
Az esemény és a tanácsadói csomag az Erőforrás Szociális Szövetkezet uniós támogatással megvalósuló „Mobil Inkubátorház kialakítása az Erőforrás Szociális Szövetkezetben” elnevezésű projekt keretén belül valósult meg. A TÁMOP-2.4.3.D.2-13/1-2013-0577 sz. projektet az Európai Unió 49.999.980 millió forinttal támogatta.